2012. augusztus 13., hétfő

Esztergom CAC

Dórival ismét útnak indultunk, ezúttal Mará-val és Nevá-val, az úticél pedig az esztergomi cac kiállítás volt. Ráadásul ugyanaz a cél vezérelt minket, 1 db HPJ/ CAC, hogy a champion címet megszerezzük. Ezt nehezítette az a dolog, hogy a bíró mindkettőnknél nem éppen a megfelelő volt (legalábbis nálam biztos nem). Egyszer megfogadtam, hogy nem megyek Gellén bácsihoz kiállításra. Az elveimet adtam fel ezzel, de nem volt választásom. A héten elutazunk, utána pedig Neva kinő a fiatal osztályból és úszik a HJCH cím. Tehát beneveztem és nem kevés kétséggel útnak indultunk.
Egész hamar oda is értünk, igaz Esztergomban sikerült átmenni Szlovákiába :D , de sikeresen megérkeztünk. Nagyon szép területen volt megrendezve az esemény! Gyönyörű pázsit, szép nagy ringek. A miénk, nagy szerencsétlenségemre, egyszerre volt a 3-as, 5-ös, 11-es ring, így életemben először fordult elő, hogy a goldeneket előbb lebírálták, mint a bordereket. Méghozzá jóóóval előbb. :D Sikerült tanulóbírókat is kifogni a dobbermanosoknál. :) Azért elvoltunk, még a tűző napsütés ellenére is. ( megjegyzem, reggel pulcsi kellett) Beszélgettünk ismerősökkel, fotóztunk, találkoztunk a tesónkkal, Connorral és a családjával, Veráékkal. Nem kell mondanom, nem sok border volt. Lassan ránk került a sor és szomorúan tapasztaltam, hogy szar kedvében van a bíró. Csúcs. Még ez is.
Ránk került a sor. Gellén bá olyanokat mondott, olyan butaságokat, hogy az arcomat kapartam. Mi lettünk az elsők, de sokkal jobban örültem volna, ha egy korrekt bírálatot is kapunk hozzá. Na mind1. Nevá-val teljesen meg voltam elégedve, nagyszerűen viselkedett. Sikerült 300 fotót készíteni, plussz, még azok a játszós képek, amiket Dóri goldenes ismerőse csinált. Nagyon várom őket! :)) Néhány sajátot ide is felteszek.
Tehát a lényeg: Neva mindössze 3 kiállításon megszerezte a Hungaria Junior Champion címet!!!:)))
Shamrock Golden Dancer "Mara" pedig nyílt o. CAC, ezzel pedig HSCH!! :) Gratula Dóri!










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése