2013. szeptember 28., szombat

Oviban jártunk :)

Igen, ma is meglátogattuk Hisztivel a Jócsontok Fehérvári Kutyasuli ovis csoportját. Ezúttal Anett vitte be Hisztit, hiszen vasárnaptól már vele lakik a kiskutya. Anett tesója, Mariann és a kis 9 éves yorkie, Gino is velünk tartott. A mai napon 4 fekete kiskutya rohangált a pályán, ismerkedett meg egymással és az új ingerekkel és purcant ki rendesen a foglalkozás végére. ;-) Hiszti teljesen jól működött, szépen be lehetett hívni, ha pedig konfliktusba keveredett (lévén igen domináns a lelkem), rászóltunk és már fordult is ki belőle és folytatódhatott a játék. :)

Íme néhány fotó (én még mindig ismerkedem ezzel a géppel):

Anett és Hiszti


Marcus

Arthus, a hovawart kölyök :)

Kobak :)


fekák :P









 Felfedezték az "ingereket"

Játék Kobakkal :)


Marcus, az édes berni baba :))



pórázon követés :)



Okosodnak a gazdik



Az új inger :)


 Hiszti (és a kerítésrács, éljen!)



Őrülten rohanjunk a kutya nevét kiáltozva, azaz Behívás. :P


Több fotó ezen a linken található!

2013. szeptember 21., szombat

4 hónapos kölykök :)

 Freya gazdijai is szorgosan pakolják a képeket én pedig folyamatosan lopkodom le és mentem el őket. Jézusom, már most várom, hogy vége legyen a tini korszaknak! :D Szét vannak esve, na, ez van. :) Ráadásul szegény Freya fülei úgy döntöttek, hogy márpedig ők szabad életet élnek. :) Egy ragasztás mindenesetre nem ártana neki. Lehet bepróbálkozok Zsófiéknál, hátha....
Egyébként nagyon szeretik a kislányt, aki félig kert félig lakás kutya, (azt hiszem, inkább az utóbbi, tessék csak egy pillantást vetni a második fotóra: igen, Freya az ágyban alszik)
Ja és mi ez a szín? Tiszta barna a kölyök, mintha tricolor lenne, de ez nem lehet, hiszen Cuba nem hordozó. Ha van valakinek ötlete, várom! :)

Laci és Freya :)



Közben pedig úgy alakult a dolog, hogy Hiszti (alias 2. kan) nálunk marad. Azaz nem teljesen, csak félig, hiszen a kereszt szüleimet fogja boldogítani. Anett már első alkalommal beleszeretett a picibe. Felvette a leghangosabb kölyköt, aki egy pillanatra sem hagyta abba a hisztizést, innen ragadt rá a neve: Hiszti. (Én még nem adtam fel a küzdelmet, hogy valami normális nevet találjunk szegénynek.) Úgy alakult, hogy nem lett rá komoly érdeklődő,akinek nyugodt szívvel odaadtam volna, tehát társtulajdonban marad nálam a drága, szerencsére bármikor láthatom, hisz városon belül marad. :)
Lassan bele is törődök, azt hiszem. Ma például részt vettünk az első kutyaovis foglalkozáson, ahol nagyon szépen viselkedett, elégedett voltam vele. Nyílt és közvetlen volt a társaival szemben és az idegen hely sem hatotta meg különösebben. Következő alkalommal már a gazdi viszi, én pedig csak figyelőként megyek. :)
Ezúttal akkor egy kis kitérő: végre tükörsuli indult Fehérváron! Nagyon régóta vártam már, hogy a közelben is legyen lehetőség suliba járni. :) Mindenesetre eddig minden pozitív, legközelebb pedig igyekszem képi bizonyítékokat is hozni. :)
Ha valakit érdekel:
Jócsontok Fehérvári kutyasuli

Más: névnapomra megkaptam Dóri régi gépét, ezaaaaz, kár, hogy nem tudom kezelni. :) De majd most! Úgy is az a cél ezzel a masinával, hogy egy ilyen szerencsecsomag, mint én megtanulja, hogy is kell vele szép pillanatokat megörökíteni.
Ez az első próbálkozás, úgyhogy ne kövezzen meg senki. :)

"Mikiegér" :)




Hamm...megeszlek (szegény Neva)

Fotók Mandytől

Míg Beate a tesója esküvőjén volt, Mandy fogadta be a Pacco-t és Ronjá-t. Ahogy eddig is, most is csodás fotókat készített, aminek az én nagymami szívem nagyon örül. :) Íme:








Pacco és Ronja

Friss képek az immár 4 hónapos német kisfiúnkról, aki ismét nyaralni volt kedves kis családjával. (Kezdek irigy lenni :P ) Kezdődik a szétcsúszós korszak, tesóival együtt Pacco is össze-vissza nyúlik. :) Lehet, hogy elfogultság, de hát mi más is lenne a dolgom ;-), szerintem nagyon szép a drága. Meglátjuk majd mivé alakul.
Beate addig is küldi nekem az infókat róla. Szerencsére Ronjával nagyon jól kijönnek, ahol az egyik van, ott van a másik is. Szuperül belepasszol a kis családba, imádják őt. Én pedig nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szuper helyen van. :) Kiállításon is láthatjuk majd őt novemberben és decemberben, azért egy picit izgulok. ;-)